Új évet írunk és ahogyan az lenni szokott, január elsejével mindenki elkezd reménykedni abban, hogy idén talán majd máshogy alakulnak a dolgok. Sokan ilyenkor átgondolják az előző évüket és levonják a negatív vagy éppen pozitív következtetéseket. Feltesszük magunknak a kérdést, hogy vajon mit csináltam rosszul? Mit szeretnék átvinni a következő évre is? Miben szeretnék fejlődni és mi az, amin mindenképpen változtatnom kell? Aki valóban átgondolja ezeket a kérdéseket és igazán kitartó, annál várhatóan nem csak az év első pár hetében fog tartani a fejlődés iránti lelkesedés.

Számomra a 2015-ös év sorsfordító volt. Be kellett látnom, hogy megrekedtem a fejlődésben és ahhoz, hogy tovább tudjak haladni, mindenképpen változtatnom kell. El kell hagynom a komfortzónámat és új célok felé kell néznem. Elhatároztam, hogy kiköltözöm Angliába és kipróbálom magamat egy teljesen új szakmában. Ahogy átgondoltam, hogy mi az, ami miatt frusztráltan és kedvetlenül telnek a napjaim, azonnal láttam, hogy akármilyen nehéz is lesz itt hagyni a családot és a barátokat, ez az utazás csak jót fog tenni nekem. Nincs miért maradnom, ha azt szeretném, hogy újra visszatérjen belém az élet.

Sokszor olvastam napi idézetekben, hogy az életünk egyik legfontosabb célja, hogy megtaláljuk, mi az a foglalkozás, amiben ki tudunk teljesedni, és ami boldoggá tesz minket. Mi az igazi hivatásunk. Egész életemben úgy voltam vele, hogy én nagyon jól elvagyok, nem erőltetem meg még jobban magamat. Minek nekem ennél több? Honnan tudjam, hogy mi a hivatásom? Bolondság… Hiszen ezt a munkát is imádom, amit most csinálok. Akkor lehet, hogy ez lenne az igazi? Ilyen és még ezekhez hasonló kérdések futottak át az agyamon, ahogy újra és újra ebbe az idézetbe botlottam. Nem gondoltam bele, hogy mi az, amit legbelül igazán szeretnék és, hogy őszinte legyek nem is vágytam arra, hogy kiépítsem a saját karrierem. Elvoltam én így. Egy pörgős változatos munkában, alkalmazott ként.

Az, hogy sikerült mára már megtalálnom az utamat, annak az eredménye, hogy vettem a fáradtságot és leültem magammal átbeszélni a dolgokat. Rájöttem, hogy nem a körülöttem lévő emberek változtak (és lettek bunkóbbak :)), hanem én vagyok az, aki kezdi „kinőni” a jelenlegi életét. A gondolat, hogy kiköltözzek külföldre szerencsét próbálni, már évek óta a fejemben motoszkált, de mindig jött valami, ami az itthon maradás mellett szólt. Most azonban, ahogyan megcsináltam magamban a pro-kontra listámat, be kellett látnom, hogy egyedül a megszokotthoz való ragaszkodásom az, ami visszatarthat. Belegondoltam, hogy mennyi pluszt adhatna az életemhez ez az új kaland. Mennyit tanulhatnék vele és ami még fontosabb, végre azt csinálhatnám amit már kiskorom óta ki szerettem volna próbálni. Ahogy átgondoltam a lehetőségeimet és, hogy mit kaphatok, ha kilépek a komfortzónámból, úgy a döntés is megszületett bennem. Mennem kell, méghozzá a lehető leghamarabb. Persze voltak bennem is kétségek afelől, hogy egyáltalán megvalósítható e ez az út. Vajon támogatni fognak e a szüleim és a barátaim a döntésemben? Egyáltalán mondjam nekik már most, hogy mi a tervem, vagy várjak addig amíg biztos nem lesz az egész? Nehogy aztán azt mondhassák, hogy „Én megmondtam, hogy ez megint csak egy újabb fellángolás, amiből úgyse lesz semmi komoly..”.

Az ember nem akar kudarcot vallani, ezért legtöbbször fél is változtatni. És ha már megfogalmazódott benne a változtatás gondolata, azt fél megosztani másokkal, mondván, ha mégsem jönne össze a terv, akkor ezt ne is vághassák a fejéhez. Én azonban azt tanácsolom nektek, hogy ha biztosak vagytok magatokban és a döntésetekben, akkor bátran osszátok meg másokkal is. Hiszen ezáltal lehetőségetek lesz arra, hogy még több információt  bevonzatok magatokhoz az adott témában. Sokszor nem is gondolnád, hogy mennyi váratlan ötlet és segítség jöhet ilyenkor a körülötted lévőktől. Másfelől pedig az, hogy szilárdan kiállsz az elképzelésed mellett, egyfajta magabiztosságot és erőt ad neked. Érezni fogod, hogy igenis képes vagy rá és ez a helyes út a számodra. Amikor év elején felmondtam a jelenlegi munkahelyemen, egy leírhatatlanul jó érzés kerített a hatalmába. Valami elkezdődött. Valami változni fog. Hihetetlenül büszke voltam magamra, hogy meg mertem tenni ezt a lépést az ismeretlenbe. Úgy érzem már ezáltal is fejlődött és erősödött a jellemem. Mi lesz akkor később? :)

Most akarsz boldog lenni? Vagy vársz még egy kicsit? Nem az a baj, ha úgy érzed, hogy sablonossá vált a munkád és nem találsz új kihívásokat benne, hanem az, amikor mindezt már nagyon jól tudod és mégsem teszel az ellen, hogy újra célt vigyél az életedbe. Sokszor azt látom, hogy az emberekben nincsen meg az igény arra, hogy többek legyenek, mint amik éppen. Leélik az életük úgy, hogy a világ csodáit maximum csak a TV-n keresztül látják, és azt hiszik, hogy mindez csak kitalált mese, velük úgy sem történhet hasonló. Ahhoz, hogy rájöjjünk arra, hogy mit is szeretnénk, nyitnunk kell a világ felé és befogadni az új információkat. Hinnünk kell abban, hogy a kitűzött célt bármikor elérhetjük, ha eléggé megdolgozunk érte. Természetesen nem mindenkiben van meg az örökös fejlődésre való törekvési hajlam, de én ennek ellenére mégis úgy gondolom, hogy sokan bele se gondolnak abba, hogy mit hozhatnának ki magukból, ha valóban vennék a fáradtságot és belegondolnának a lehetőségeikbe. És ha már belegondoltak, változtatnának. Nem panaszkodni kell. Akármilyen mélyen is vagy, az adott élethelyzetből kell kihoznod a legtöbbet. És így el fog indulni a fejlődés az életedben. Ne csak leélni akard a napjaidat, hanem megélni az álmaidat. Ne a tárgyakat gyűjts, amikkel elhenceghetsz másoknak, hanem az élményeket, amikre évek múltán is örömmel gondolsz vissza. Ne engedd, hogy a kényelem döntsön a kalandvágy helyett. És ami a legfontosabb, törekedj arra, hogy minden napot úgy élj meg, mintha az lenne az utolsó, és akkor nem fog csalódás érni.